Szerelem nélkül kapcsolat

"A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, szeretkezhetünk minden éjjel, (...) és mégis úgy érezzük, hogy valami szánalmas üresség van az egészben: valami fontos hiányzik."

Aki magára ismert, az tudja, miért kaptam én sírógörcsöt, mikor ezt először olvastam.

De a történet kedvéért bonyolítsuk a storyt: tegyük fel, hogy összejössz valakivel... de továbbra sem tudsz tenni az ellen, hogy ne gondolj rá -akibe beleszerettél-, hogy ne írogasd le a nevét a füzetedbe vagy hogy ne nézd meg 10 percenként a facebook adatlapját. ;)

Annyira szeretném igazán, tiszta szívből szeretni azt a fiút, aki tényleg leélné velem az életét (aki a jelenlegi párom). Vagyis átfogalmaznám: annyira szeretném szerelemből szeretni! :(

Mert igaz, hogy Ámor nem talált szíven, de igazán oda vagyok érte és szeretek vele lenni... de ha baj van nem tud megvigasztalni... nem tud mosolyt csalni az arcomra. Sokszor bántom meg anélkül, hogy tudnék róla: mert neki fáj az, ha kevésszer mondom neki, hogy szeretem, hogy nem ölelem annyiszor, mint elvárná stb. stb. stb..

Viszont:

• attól, hogy elhagyom én még nem érzem magam jobban (sőt)...
• csak azt érném el, hogy az ő szíve ugyanúgy összetörne, mint az enyém.
• nála jobban nem hiszem, hogy szeretne bárki
• tőle megkapom azt a gondoskodást, amire mindig is vágytam
• mást sem fogok jobban szeretni, mint őt.

Ő az a fiú, akinek a szeretetében teljesen biztos vagyok. Akármilyen helyzet állt eddig fent, ő soha nem nevetett ki. Imádott lefolyott sminkkel is és pizsamában, kissé kiszőrösödött lábbal (bárkivel megesik).

Olyan dolgokat merek neki mondani, amit egyébként senkinek. Minden őrültségemet elfogadja. :)

Szeretem :)

Talán ez többet ér a szerelemnél?

http://www.youtube.com/watch?v=XtggRZ6eqz4

Emlék cseppek.

Nem tudom kiverni a fejemből azt a pillanatot.

Emlékszem, hogy vártam egész nap, hogy találkozhassak vele. Este jött be a városba, de akkor sem hozzám, hanem egy barátjához. Megrögzött tervem volt, hogy ma kivételesen nem sírva megyek haza, amiért azt érzem: valami nincsen rendben.

Leült egy padra és nem szólt hozzám. Aznap sokat utazott, gondoltam talán csak fáradt. Tudtam, hogy ezzel csak magamat csapom be, de attól még reménykedtem. A buszpályaudvar tele volt emberekkel... legtöbbjük barát. Mind mosolyogtak... de ő csak ült csendben és az órát bámulta. Egyre többször és többször pillantott rá, amikor pedig felnézett fájdalmasakat sóhajtott. Egyszer sem nézett rám.

Valahányszor megkérdeztem mi baja a válasza csak annyi volt, hogy fáradt. Mikor a barátja szólt hozzá életvidámságot vettem észre a hangjában. Saját magamra ismertem benne... pontosan tudtam, hogy mire készül és hogy mit szeretne nekem mondani, ha lenne bátorsága hozzá - hiszen nem egyszer éltem át ugyanezt.

Félre hívtam egy paddal arrébb, mondván: beszélnem kell vele. Megkérdeztem, hogy mi a baja. Nézett mindenfelé, a fejem fölé is... csak éppen a szemembe nem. Ismét csak azt a választ kaptam, hogy fáradt... és akkor megint az órára nézett. Láttam rajta, hogy már nem akarja elmondani, hiszen 20 perce van a busza indulásáig. Közelebb léptem és megkértem könnyes szemekkel, hogy mondja el... csak mondja el. Akkor sóhajtott egyet és belekezdett.

-Nem tudom hova tenni magam körül a dolgokat. - mondta halkan.

-És mivel kapcsolatban? - kérdeztem... bár nagyon jól tudtam: csak óvatosan próbál szakítani velem.

Elmesélte nekem, hogy nem tudott szerelmes lenni belém (ami ciki... mert nekem sikerült)... meg igazából másba sem. Mondta még, hogy nem érzi, hogy viszonozni tudná a szeretetet, amit kapott. Onnantól nem hallottam semmit... duruzsolást, ahogy mesél még, de az emlékképeinken járt az agyam. Kattogtak mindenféle dalok a fejemben és nem tudtam elhinni, amit mondott.

Akkor és ott úgy éreztem, hogy én végig csak bele erőltettem az egészbe őt... de mikor egy hónappal később visszaolvastam a leveleinket beugrottak azok a képek, amik már magukkal hozták a felismerést: nem csak én voltam oda őérte.

Amit megtanultam akkor?

• Ha valaki nem szerelmes beléd, akkor még csak kavarjatok... ne mondjátok ki, hogy jártok. Később már nem lesz beléd szerelmes... csak ha kivárod, mielőtt hivatalos lenne.
• "A biztos megöl, de túléled. A remény éltet, de belehalsz."
• Átsírtam az estét, de mosolyogva ébredtem: mert eszembe jutott milyen önfeledten beszélgetett utána a többiekkel... én pedig azt akarom, hogy boldog legyen.

http://www.youtube.com/watch?v=y64JQ0St7sw